Bakó Krisztina: loptak, csaltak, hazudtak, gyújtogattak és erőszakosak voltak a honfoglalók

Honfoglalás / MigránsokBakó Krisztina: loptak, csaltak, hazudtak, gyújtogattak és erőszakosak voltak a honfoglalók.

Bakó Krisztina a február 24-ei ülésen a Fidesz-KDNP által előterjesztett “Elvi döntés a kötelező betelepítési kvóta elutasításáról” című napirendnél, többek között a honfoglaló magyarokról fejtette ki véleményét és a honfoglalást a migrációhoz hasonlította.

Korábbi bejegyzésemben írtam a budaörsi pálfordulásról bevándorlás ügyben és a bejegyzésem utáni reakciókról is készült azóta egy újabb bejegyzés.  A képviselő-testületi ülésen (ahogyan az várható volt) a BFE nem támogatta az előterjesztésünket, a kötelező betelepítési kvóta elutasítását. Inkább egy saját módosító indítványt nyújtottak be és fogadtak el, amiben az előterjesztésünket “politikai hangulatkeltő, az emberek érzelmeire, indulataira hatni kívánó, egyértelműen belpolitikai haszonszerzésre irányuló javaslat”-nak minősítették.

Várható volt, hogy a BFE nem támogatja az előterjesztésünket, hiszen az ellenzéki pártok egykori tagjai, akik most civilként ülnek a testületben, nyilván nem szívesen ismerik el a kormány eredményeit és erőfeszítéseit. De amit Bakó Krisztina a Közoktatási, Művelődési, Ifjúsági és Sport Bizottság elnökeként a honfoglalásról mondott, azt még tőle sem vártuk volna…

„… vagy ha az 1000 évvel ezelőtt történtekre gondolunk, akkor Európában egy egészen messziről, keletről, Belső-Ázsiából érkező idegen kultúrájú, erőszakos nép végigdúlta Európát, lopott, csalt, hazudott, gyújtogatott, mindent bevetett, majd még ráadásul még földet is, azaz hont foglalt magának.” Bakó Krisztina (BFE)

A megdöbbentő beszéd részletét itt lehet megtekinteni:

Ez már a (kommunizmust is megkérdőjelező) polgármesternek is sok volt

Ami az elmondottak súlyosságát bizonyítja, hogy még Wittinghoff Tamás is azt mondta Bakó Krisztina beszéde után, hogy erről nem egyeztettek és ő sem tartja jó ötletnek, hogy a honfoglalást ide belekeverik, mert “a történelemnek van egy íve amit illik tiszteletben tartani”.

Honfoglaló banditák

Honfoglaló banditák, ahogy Bakó Krisztina a honfoglalást eképzeli

Honfoglaló banditák

Honfoglaló banditák

A budaörsi Fidesz sajtóközleménye

A budaörsi Fidesz lemondásra szólítja fel Bakó Krisztinát

Sorra jelennek meg cikkek Bakó Krisztina botrányos felszólalásáról:

HONFOGLALÁS PM-ES MÓDRA: VÉGIG DÚLTUK EURÓPÁT, LOPTUNK, CSALTUNK, HAZUDTUNK

Lemondásra szólította fel a Jobbik dr. Bakó Krisztinát

A budaörsi Fidesz is lemondásra szólítja fel dr. Bakó Krisztinát

Tudtátok, hogy a magyar egy erőszakos nép, amely ráadásul végig dúlta Európát?

Budaörsi PM-es a honfoglalásról: idegen kultúrájú, erőszakos nép végigdúlta Európát, lopott, csalt, hazudott, gyújtogatott

meteon.org

Hozzászólások