Ez a bejegyzés a 100-adik bejegyzésem a február elején indult blogomban, ezért egy kis összefoglalóban ismertetem az eddig megjelent fontosabb témákat.
Kevesebb mint két hónap telt el a blog indulása óta, de már 100 bejegyzés született. Persze ennek az egyik oka, hogy igyekeztem minél több tartalommal megtölteni az oldalt. Videókkal, közösségi oldalakkal, közérdekű információkkal és eseményekkel is növeltem a bejegyzések számát, a komolyabb témák mellett.
A TOP 10 téma
1.Bakó Krisztina:Honfoglalás
Bakó Krisztina a február 24-ei ülésen a Fidesz-KDNP által előterjesztett “Elvi döntés a kötelező betelepítési kvóta elutasításáról” című napirendnél, többek között a honfoglaló magyarokról fejtette ki véleményét amelyben loptak, csaltak, hazudtak, gyújtogattak és erőszakosak voltak a honfoglalók, majd a honfoglalást a bevándorláshoz hasonlította. Az elmondott beszéde nagy felháborodást keltett, többen lemondásra szólították fel, és még online petíció is indult ellene.
Bakó Krisztina: loptak, csaltak, hazudtak, gyújtogattak és erőszakosak voltak a honfoglalók
A BFE mentegeti Wittinghoff kedvencét?
Online petíció: Bakó Krisztina távozzon a közéletből!
A budaörsi Fidesz lemondásra szólítja fel Bakó Krisztinát
Elfelejtették meghívni Bakó Krisztinát?
2.Wittinghoff Tamás ülést vezet
Wittinghoff Tamás „demokratikus” ülésvezetéséről is készült pár bejegyzés. Videókkal szemléltetve, hogyan kell vezetni egy testületi ülést, hogyan kell elvenni a szót és figyelmeztetni az ellenzéket, ha teljes fölényben van a polgármester BFE-s csapata…
Így indult a költségvetés vitája
Wittinghoff: Megadom a szót, magamnak!
3.Költségvetés, hitel
Elfogadásra került Budaörs Város 2016-évi költségvetése, ami egy nagy hitel felvételével fedezi a költségvetésből hiányzó fejlesztések forrásait. Több bejegyzést írtam a hitel kapcsán és részleteztem, hogy ez mennyibe is kerülne a városnak. A Fidesz-KDNP konzultációt kezdeményez Budaörs jövőjéről.
Fejenként 140 ezer forintot kéne visszafizetni…
2016-os költségvetési rendelettervezet
Budaörsnek hitelre van szüksége?
Városi konzultáció Budaörs jövőjéről
4.Migránshelyzet Budaörsön
A helyi MSZP elnökének már megváltozott a véleménye a bevándorlókról és már migránshelyzetről beszél a vele készült interjúban.
Pálfordulás Budaörsön is bevándorlás ügyben
A Budaörsi MSZP elnökének megváltozott a véleménye a “migránsokról”.
5.Média pályázat
Az idei pályázatokat is úgy írták ki, hogy a minálunk.hu helyi online hírportál még indulni se tudjon. Pályázatnak nevezik, de a tavalyi két nyertes sajtótermékre írták ki, hiszen a kritériumoknak más nem felel meg.
11 nem és 4 igen szavazattal elutasítva a Minálunk
A minálunk.hu idén sem pályázhat támogatásra!
6.Közvélemény-kutatás
Olyan közvélemény-kutatást rendelt meg Budaörs Város önkormányzata, amelynek a kérdéseiről nem tud tájékoztatást adni, hiszen azt a munkával megbízott cég saját maga állíthatta össze.
Elégedettségi felmérés 1,6 millió forintért BFE módra
Egyre gyanúsabbá válnak a közvélemény-kutatás körülményei
7.Március 15.
A FIDESZ- Magyar Polgári Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppárt budaörsi szervezetei által tartott ide március 15-ei ünnepség a rossz idő ellenére is jól sikerült.
Nagy Sándor András ünnepi beszéde
Március 15-ei ünnepség Budaörsön (Városi TV riport)
8.Kátyú és rongálás
Bejegyzést írtam a kátyúzás meglepő budaörsi kivitelezéséről a lakótelepen és a kőhegyen tapasztalt rongálásokról is.
9.Évértékelő Budaörsön
Nagyon jól sikerült az első budaörsi évértékelő! Telt ház előtt beszélt Nagy Sándor András a Jókai Mór művelődési központban a 2015-ös évről. Az eseményről több bejegyzés is született az oldalamon. Ezek közül a beszédet és az eseményről készült videót tartalmazó bejegyzéseket emelném ki.
Budaörsi évértékelő, Nagy Sándor András beszéde
Évértékelő, Nagy Sándor András beszéde (Videó)
10.Löfler Dávid
A Budaörsi Városi televízió napirend után című műsorában vitáztam Bíró Gyula alpolgármesterrel a költségvetésről. A vitát megosztottam Wittinghoff Tamás facebook oldalán, de úgy tűnik az alpolgármesterével készült vita műsor tiltólistán van, így másnapra már törlésre is került.
+1 ráadás.
Ráadásként az eddigi felsorolt kategóriákba nem sorolható cikkek közül ajánlanék párat. Írtam Matt Damon városházán tett látogatásáról, készítettem felelősség generátort Wittinghoff Tamásnak. Bakó Krisztina borostát akart növeszteni (nem sikerült neki) és NSA-ék már megcsinálták amit a városvezetés is igyekszik bepótolni.
Felelősség generátor Wittinghoff Tamásnak
Bakó Krisztina borostát akart növeszteni?
Köszönet
Köszönöm a sok (pozitív) visszajelzést! Köszönöm a javaslatokat, téma ötleteket és minden egyéb megkeresést! Minden visszajelzés, vélemény, ötlet, nagyon sokat segít a bejegyzések összeállításában, témák kiválasztásában. Negatív visszajelzéseket nem nagyon kaptam, egyedül Laczik Zoltán a helyi MSZP elnöke fejezte ki nemtetszését, de az ilyen visszajelzéseket is szívesen fogadom, meg is osztottam.
Véleményeteket, visszajelzéseteket, javaslataitokat továbbra is köszönettel várom!