Laczik Zoltán a budaörsi MSZP elnöke már „migránsokról” beszél és arról, hogy megváltozott a véleménye. De ez „egy természetes dolog, hogy ahogy a folyamatok haladnak előre, úgy az ember véleménye is alakul, változik” magyarázza a vele készült interjúban.
Mondhatnánk, hogy ez az MSZP-től egy természetes dolog, de inkább értékeljük a Gyurcsány Ferenc által elmondott őszödi beszédhez közelítő őszinteséget. A budaörsi MSZP a választások óta szinte már csak közéleti klubként működik és a „civil”-ként többséget szerző BFE-s képviselők sem szívesen beszélnek róla. (Emlékszik valaki arra, hogy BFE-s képviselő MSZP-s programról vagy bármilyen a párthoz köthető ügyről beszélt volna az önkormányzati választások óta?)
Migránsok? Már nem menekültek?
Korábbi bejegyzéseimben is írtam Laczik Zoltánról és a budaörsi pálfordulásokról „bevándorlás/migráns” ügyben, de ez a videó lenyűgözött. (A videót nézve néha már azt gondoltam, mindjárt megköszöni Orbán Viktor megfontolt, elővigyázatos, lépéseit.) Bár már előre látom a megjelenő sajtónyilatkozatokat, amikben majd arról írnak, hogy „(gyalázatos, aljas és primitív stb.) Löfler Dávid kiforgatta Laczik Zoltán dicsőséges szavait”, de azt nem tudom, hogyan magyarázzák majd meg, hogy Laczik Zoltán „migránsokról” beszél. Hiszen eddig ezek az emberek menekültek (vagy bevándorlók) voltak (szigorúan) a balliberális sajtóban, de semmiképpen sem „migránsok”.
Ha azt hiszi, mindegy: migráns vagy menekült, téved
„Az ENSZ szerint menekült az, aki fegyveres konfliktus vagy üldöztetés miatt menekül el a hazájából. Velük ellentétben a migránsok nem közvetlen fenyegetés vagy üldöztetés elől hagyják el országukat. hanem egy jobb élet reményében érkeztek egy új országba, ahol munkát találhatnak, vagy tanulhatnak, esetleg újraegyesíthetik családjukat. A menekültekkel ellentétben nekik nem feltétlenül okoz problémát a hazatérés.” forrás: Origo.hu
A videó
Az MSZP-s közéleti klub alkalmával készült videó legérdekesebb részletét (néhol feliratozva) itt lehet megtekinteni. Természetesen a teljes interjút tartalmazó anyagot is linkelem, hogy ne érjenek vádak. De ezt nehéz szerintem másképpen értelmezni… Mindenki maga döntse el!
A teljes interjút itt lehet megtekinteni: https://www.youtube.com/watch?v=aakdBsPLZgw