Wittinghoff lesz az idei Kékszalag győztese?

Wittinghoff lesz az idei Kékszalag győztese?

Wittinghoff lesz az idei Kékszalag vitorlásverseny győztese? 2016. július 14 – 18 között kerül megrendezésre a Kékszalag vitorlás verseny.

Az önkormányzati támogatásban részesülő Buda Környéki televízió jóvoltából, évről-évre, szinte élőben szurkolhatunk Wittinghoff Tamás kékszalag vitorlásversen való szerepléséért.

A felkészülés idén is a polgármester jutalmazásával indult, annak ellenére, hogy a tanárok kérelmét forráshiányra való tekintettel elutasította Wittinghoff, a hivatal dolgozói pedig az ülés napján béremelésért sztrájkoltak.

Polgármester a fedélzeten

Kékszalag

A Kékszalag Európa legrégibb és legnagyobb tókerülő vitorlásversenye, amely Balatonfüredről rajtol és ide is tér vissza.
Már az első világháborút megelőzően megfogalmazódott egy nagyszabá­sú balatoni vitorlásverseny rendezésének gondolata, de az elképze­lés csak a harmincas évek elején valósulhatott meg. A verseny szor­galmazói a Füreden alapított Hungária Yacht Club prominensei voltak, céljuk szerint a ver­seny „nemcsak a hajók tökéletességét, a konstruktőrök munkáját, hanem a vitorlázók rátermettségét, kitartását, navigációs tudomá­nyát is erős próbára teszi”.
A szervezők egy megállás nélküli versenyt szerettek volna, amelynek végén a leggyorsabb hajó nyer. Egy olyat, amilyen még nem volt a Balaton történetében. „Egy 140-160 km-es navigá­ciós verseny – a partok érintése nélkül – nagy figyelmet, hajós felké­szültséget, vitorlázó tudást és egész embert kíván. Éppen ezekért a hajós erényekért egy versenyt írunk ki, melynek első díja a Balaton kékszalagja volna”- szól a korabeli szöveg. Az első Kékszalag kiírásához képest ugyan többször változtak a szabályok az elmúlt bő hetven évben, de az alapgondolat – többé-kevésbé – végigkíséri a verseny történetét.

A magyar vitorlás szövetség elnöksége 2001-ben döntött arról, hogy a kékszalag versenyeket minden évben megrendezik. A páratlan években hagyományos versenyeket rendeznek, ezeken szigorúbbak az osztályokra vonatkozó szabályok, míg a páros években nyílt a versenykiírás, gyakorlatilag az egyetlen korlátozás, hogy egytestűek indulhatnak.