Magyar Történelmi Szalon: Almásy László, „az angol beteg”

Magyar Történelmi Szalon: Almásy László, „az angol beteg”

A Magyar Történelmi Szalon tisztelettel meghívja, Almásy László (1895-1951), „az angol beteg” – mese és valóság című vetítéses előadására az utazó-felfedező halálának 65. évfordulója tiszteletére. Előadó: Dr. Kubassek János geográfus, tudománytörténész, a Magyar Örökség-díjjal kitüntetett Magyar Földrajzi Múzeum igazgatója.

Zsadányi és törökszentmiklósi Almásy László Ede (Borostyánkő, 1895. augusztus 22. – Salzburg, 1951. március 22.) utazó, Afrika-kutató, felfedező. Érdeklődése a kutatás, felfedezés iránt már családjának köszönhető, hiszen nagyapja a Magyar Földrajzi Társaság egyik alapítója 1872-ben, édesapja pedig Ázsia-kutató volt. Születése helyén, a ma Burgenlandhoz tartozó Borostyánkő (Bernstein) várának kapuja alatt egy német nyelvű tábla őrzi emlékét. Az általa létrehozott, Héliopolisz melletti Al-Máza repülőteret és a sivatag belsejében álló egyik hegyet Gebel Almazi–ra róla nevezték el. Sírhelyén Salzburgban a magyar Aviatikai Alapítvány és a Magyar Repülőszövetség 1994-ben márvány síremléket emelt. Fennmaradt az 1929-es expedícióról forgatott némafilm az igazi Almásyról, melyet az Angol beteg című film premierjével egy időben mutattak be. 2011. december 7-én Újbuda Önkormányzata a Bartók Béla út 29. szám alatt avatta fel emléktábláját. Ma lakása mecsetként működik.

Almásy László, Az angol beteg című film főhőse nyomdokain járva dr. Kubassek János – A Szahara bűvöletében című könyv szerzője – bemutatja Afrika egyik legeredményesebb magyar kutatóját. Felidézi pályafutása állomásait, a Líbiai-sivatagban tett felfedezéseit. Elkalauzol a rejtelmes sivatagi oázisokba, Vádi Szúrába és Zarzurába. Beszél Almásy háborús élményeiről, a Rommel seregénél töltött időszakáról, megpróbáltatásairól, kalandos meneküléséről és tragikus halála körülményeiről.

Ideje: 2016. október 3. hétfő 18 óra
Helye: Jókai Mór Művelődési Központ

A rendezvény támogatója: Nemzeti Együttműködési Alap, Budaörs Város Önkormányzata

Meghívó

Magyar Történelmi Szalon: Almásy László, „az angol beteg”

Magyar Történelmi Szalon: Almásy László, „az angol beteg”