TV-vita volt Budaörs Város költségvetéséről, Napirend után

TV-vita Budaörs Város költségvetésről, Napirend után

A Budaörs Városi Televízió Napirend után című műsorában, Löfler Dávid (FIDESZ-KDNP) vitázott Simándi Szelim (BFE) képviselővel, elsősorban Budaörs város költségvetéséről.

A műsor elsősorban a 2017-es költségvetésről szólt, melynek sorait grafikonon ábrázoltam az elmúlt éveket is feltüntetve. Hiába kérdeztem a BFE-s Simándi Szelimet (aki megszavazta a költségvetést) a 67 millió forintos szakértői díjakról, választ nem tudott rá adni. Vajon tudja csak nem akarta elárulni vagy fogalma sincs róla, csak megszavazta? (Nem is tudom melyik a jobb..)

Bár rendszerint elhangzik, hogy a város kiemelkedően, 1 milliárd forinttal támogatja a civil szervezeteket (a sport egyesületeket is beleszámolva), a valóságban a korábbi 2014-es 31 millió forintról 2015-ben 25 millió forintra csökkentette a BFE a civilek által megpályázható keretet. Így a város nyugdíjasai és civil szervezetei, sokkal kevesebb támogatást kapnak, miközben animációs fesztiválra és szakképzésre már 25 millió forintot költ az önkormányzat. (Erről részletesen itt írtam: http://loflerdavid.hu/2017/02/szamok-koltsegveteseben/)

Számomra megdöbbentő, hogy Simándi Szelim szerint nincs is szükségük a nyugdíjasoknak és más civil szervezeteknek több támogatásra, hiszen el sem tudják költeni, mint fogalmazott a BFE-s képviselő. Bár lehet, hogy más az értékrendünk, de amíg a nyugdíjas egyesületekre nincs pénze a városnak, mi biztosan nem költenénk 25 millió forintot animációs fesztiválra és szakképzésre!

Napirend után 2017.03.01.

Bár Simándi Szelim a kellemetlen kérdésekre nem tud vagy nem akar válaszolni, rendszeresen hazugnak nevezi vitapartnerét vagy csúsztatásokkal vádolja. Szerettem volna tájékoztatni az egészségügyi központ kapcsán az előző vitában elhangzott hazugságairól tévedéseiről, de hamar világossá vált, hogy ez nem az a műsor, ahol Wittinghoff Tamás és a városvezetés mutyijairól lehet beszélni…

De azért az előző adásból egy kis részletet itt is megosztok:

Ki hazudik?…

Kapcsolódó Bejegyzések

Megdöbbentő számok Budaörs Város költségvetésében I. rész

Nyilvános a 2017-es költségvetés

Wittinghoff Tamás „nevelő apa” nevelt fiáról ír már a Budaörsi Napló is!