Ünnepi beszédet mondott Kapitány Gábor (KDNP) és dr. Czuczor Gergely, történész.
Dr. Czuczor Gergely beszéde
Főtisztelendő Plébános Atya! Tisztelt Elnök Urak! Tisztelt Önkormányzati Képviselők! Tisztelt Budaörsi Polgárok!
Szeretettel köszöntöm Önöket, akik eljöttek a szívünknek oly kedves Templom térre, Budaörs egyik szent zarándokhelyére, ide az évszázados gesztenyefák alá, hogy közösségben emlékezzenek a múltra, és erőt merítsenek a nemzeti jövő építése érdekében!
Honnét ered bennünk az a vágy, gondolat, hogy évről évre megemlékezünk 1848. március 15-i vértelen forradalom napjáról?
Hiszem, hogy nem csak a gyermekkorunkban, az óvodában, vagy iskolában átélt közös ünnepségeink nosztalgiája hozott most ide bennünket, vagy visz majd el holnap a különféle ünnepségekre.
Mit jelent tehát nekünk, magyaroknak ez az ünnep? Miért viseljük büszkén ilyenkor a nemzeti színű kokárdát?
Néhai Antall József miniszterelnök beszédét idézve: „nekünk március 15-e nemcsak egy napot, a nemzeti erőfeszítés napját jelenti, hanem az 1848–49-es küzdelmes esztendőket, a harcot, amit a világosi katasztrófáig megvívott ez a nemzet, és amely bukásában is örök időkre meghatározta nemzeti alapértékeinket, meghatározta a társadalmi átalakulás alapkövetelményeit, meghatározta európai magyarságunk, az európai Magyarország alapértékeit. (…) Nagy nemzeti emlékek nélkül nincs nemzet, nincs összetartozási élmény. S a magyarságnak 1848–49-es forradalma és szabadságharca adja ezt a nagy összetartozási élményt. Ebben egyetértés volt akkor is.” Egyetértés van ma is.
Kedves Barátaim!
Jelen nemzeti ünnepünk, politikai oldaltól függetlenül jelképes, vagy szimbolikus főhajtást vált ki minden szónokból, ünneplő honfitársunkból. Történészként, tanáremberként engedjék most meg nekem, hogy kereshessek a magyarság múltjából több ilyen közös összetartozási élményt. Vitán felül áll a magyar honfoglalás grandiózus történelmi vállalkozása, majd a keresztény alapokon nyugvó államiságunk megteremtése, Szent István király öröksége. Ezt követi a magyar középkor derekától csaknem napjainkig hatoló, nemzeti karakterünket markánsan átszövő kényszerhelyzet és hozzá tartozó mély küldetéstudat, hogy „Magyarország a kereszténység védőbástyája”. Mennyire aktuálisak ismét e szavak? Gondoljunk csak a 2015 óta Európára nehezedő politikai válságot kiváltó okokra és a rá adott magyar válaszra. A modernkori összetartozási élményt adó események sorába tartozik az 1956-os forradalom és szabadságharc hősies küzdelme is.
A történelmi léptékkel mérhető, nemzeti összetartozást létrehozó közös vállalkozásaink, győzelmeink, vereségeink, ezen események között megszületett nemzeti hőseink tiszteletének is köszönhetően, tudunk ma itt együtt ünnepelni a szabad, keresztény Magyarországon. Mostani ünnepségünk megélését még magasztosabbá teszi, ha tudjuk azt, hogy velünk egy időben az országhatárainkon kívül élő magyarok is ünneplik 1848-49 hőseit.
„Gondoljunk arra, hogy 1848. március 15-e a mi számunkra részben azt is jelenti, hogy egyek voltunk akkor, az előrehaladó világ és a szabadságeszmék Európájában azokkal a legjobb, legkövetkezetesebb politikai mozzanatokkal és eszmékkel, amelyeket mi nemcsak megtanultunk másoktól, hanem azt igyekeztünk tovább is adni.” – fogalmazott 1991-ben a néhai miniszterelnök.
Szélesebb térségben a mi magyar mozgalmunk rokon volt a német egységtörekvésekkel, rokon volt az olasz risorgimentóval, a lengyel szabadság eszméjével. Nem véletlen, hogy 1848–49-es szabadságharcunk küzdelmében a bécsi nép kitörő örömmel fogadta Kossuth Lajost, s hogy a Habsburg önkény elleni harcunkban részt vettek lengyel szabadságharcosok, olaszok, németek, szerbek, szlovákok. Ez olyan forradalom és szabadságharc volt, amelyikben a magyarság megmutatta, hogy az élen tud járni, ha hisz önmagában, és rendületlenül tud küzdeni a közös célért, a magyar függetlenségért. Akkor sok európai polgár állt volna a szabadságharcos Magyarország mellé, ha nincs a Szent Szövetség monarchiáinak vaskoalíciója, Paszkievics és Haynau bakáinak túlereje. Akkor még nem volt mód a demokrácia, a néphatalom európai léptékű kifejezésére. Ma már szabadságban lélegezhetünk együtt Európa szuverén népeivel, kifejezésre juttatva saját érdekeinket, félelmeinket.
Tisztelt Emlékező, ünneplő Budaörsiek!
Milyen feladatot adnak számunkra 1848-49 főszereplői? Mit várnának el napjaink magyarjaitól, vagy épp az itteni budaörsiektől Széchenyi és Kossuth, Deák vagy Eötvös, Petőfi vagy Arany János? Talán nem tévedek nagyot, ha életpályájuk ismeretében arra a következtetésre jutok, hogy rendületlenül ki kell álljunk a magyar szabadságért, rendületlenül kell védjük keresztény hitünket, de rendületlenül kell a hétköznapi munkában is tevékenykednünk Hazánkért, és akkor méltók lehetünk őseink, a magyar szabadságharcosok emlékéhez. Napjaink Magyarországa hasonló léptékű fejlődésen esik át, mint a reformkori ország. Már csak azért kell dolgozni, imádkozni, szövetségeseket találni, belsőleg és külsőleg megerősödni, hogy ne kelljen féljünk a függetlenségünk eltörléséért tevékenykedőkkel szemben. Nemzetünk és benne városunk jövője most a mi kezünkben van.
Éljen a magyar szabadság, éljen a Haza!