Egyre gyanúsabbá válnak a közvélemény-kutatás körülményei

Fidesz Budaörs felmérésIlyen felmérést én is tudok csinálni, csak nem kérek érte 1,6 milliót a várostól

Korábbi bejegyzésemben írtam az Önkormányzat által megrendelt közvélemény-kutatásról, amire 1,6 millió forintot költöttek el és aminek eredményeitől zengett az önkormányzat által finanszírozott helyi sajtó. Írtam arról is, hogy éppen ebben az időszakban, többeknek az önkormányzat nevében telefonáló közvélemény-kutatók a Fidesz frakciójára vonatkozó lejárató kérdéseket tettek fel. Az ügy tisztázására, levélben kértem az önkormányzatól a megkötött szerződést. Megérkezett a válasz!

A hivatal válasza

Több alkalommal kértem a közvélemény-kutatásra kötött szerződést, de eddig csupán csak egy megrendelőt kaptam amiből az összegen kívül semmi nem derül ki. Sokadik kérésemre a következő válasz jött:

Tisztelt Képviselő Úr!

A  lakossági elégedettség mérésre/közvélemény-kutatásra vonatkozó  ismételt képviselői kérdésre az alábbiakról tájékoztatom:

A  korábbi e tárgyú kérdésre adott válasz során minden lényeges adatot közöltünk. A kérdezettek száma, határidő, a teljesítés ellenértéke szerepel az eddig megküldött anyagban.

A kérdések összeállítása a kutatást végző cég szakmai feladata volt, azzal, hogy a korábbi kérdésekre adott válaszokkal az eredmény összevethető legyen.

Tisztelettel:

dr. Bocsi István

jegyző

“A kérdések összeállítása a kutatást végző cég szakmai feladata volt”

Tehát nincs szerződés? Úgy fizettek 1,6 millió forintot kutatásra, hogy rábízták a kutatást végző cégre, hogy milyen kérdéseket tegyen fel? Sorolhatnánk még a kérdéseket az egyre gyanúsabbá váló közvélemény-kutatás kapcsán, de a legfontosabb kérdés szerintem:

Vajon miért érdeke az önkormányzatnak, hogy ne legyen nyomon követhető milyen kérdéseket tettek fel a közvélemény-kutatás során?

Erre a kérdésre viszont már csak egy logikus választ tudnék adni:

Azért mert, ha a Fideszre vonatkozó kérdéseket is, ebben a kutatásban tették fel és ezt valaki sérelmezi (mint ahogy én tettem), a kérdések összeállítását a kutatást végző cégre tudják hárítani (mint ahogy most történt).

“Nem tetszik érteni?”

A válaszlevélben meg is magyarázzák, hogy ők már minden lényeges adatot kiadtak. Mint írják “A  korábbi e tárgyú kérdésre adott válasz során minden lényeges adatot közöltünk. A kérdezettek száma, határidő, a teljesítés ellenértéke szerepel az eddig megküldött anyagban.” és ezzel az ügy részükről lezárva.

Így megy ez Budaörsön. A hivatal milliókat költ el ehhez hasonló célokra. Kérdéseimre lassan, nehézkesen, kitérő válaszokat és használhatatlan adatokat kapok. Úgy tűnik ebből számomra, hogy a szerződések és az elvégzett munkák teljesítésének átláthatósága komoly hiányosságokban szenved.

Mennyire vehető komolyan a kutatás eredménye?

 Véleményem szerint, az önkormányzat által megrendelt közvélemény-kutatás szerződés és teljesítés igazolás nélkül (amiket nem kaptam meg vagy nem is léteznek) továbbá a feltett kérdések ismerete hiányában teljes mértékben hiteltelennek és valótlannak tekinthető. Csupán pénzköltésre és nem megalapozott önfényezésre szolgál.

…és semmivel sem vehető komolyabban mint az általam öt perc alatt készített kis grafika, ami milliók helyett ingyen készült:

Fidesz Budaörs felmérés

Ilyen felmérést én is tudok csinálni, csak nem kérek érte 1,6 milliót a várostól

 Természetesen ezt a grafikát csak a poén kedvéért készítettem, ebbe az egyáltalán nem vicces bejegyzésembe.

Hozzászólások