Nagy Sándor András ünnepi beszéde az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából.
1848. március 15-én reggel fél kilenckor egy csoport fiatal lépett ki a Pilvax kávéházból. Nem kiabáltak, nem énekeltek, nem sípoltak. Méltósággal és elszántan indultak el. Talán 20-an, harmincan lehettek. délután már húszezren voltak. Eljött a cselekvés pillanata.
Tisztelt ünneplő közönség!
Szeretettel és tisztelettel köszöntöm Önöket 1848 marcius 15- e alkalmából rendezett megemlékezésünkön. Önök évről évre összegyűlnek itt a város szívében, nemzeti ünnepeink alkalmával. nem azért, mert kötelező lenne, hanem azért, mert egy közösséget alkotunk. Szeretjük hazánkat, szeretjük városunkat, és szeretnénk méltóképpen emlékezni hőseinkre.
Ma azzal az örömmel jöttünk el ünnepelni, hogy 2017-ben Magyarország egy szabad bátor és büszke ország. Nem élünk idegen szuronyok árnyékában, nincsenek idegen csapatok országunkban. Szabadon választjuk meg az ország vezetőit, akik a mi értékrendünket képviselik. Akikről úgy gondoljuk, megvan bennük az a bátorság, az a kiállás, ami méltó a magyarokhoz, és méltó ahhoz az örökséghez, melyet 48 hősei hagytak reánk.
Olyan országban élünk, mely saját útját járva felemelkedett a gazdasági válságból, saját erőnknek, találékonysagunknak és kitartásunknak köszönhetően. Olyan fejlődési pályára álltunk, melynek ékes bizonyítéka városunk évről évre duzzadó költségvetése. Nem hódoltunk be a külföldi érdekeknek sem, felkaroltuk a hazai termelőket és a családokat.
Példát mutattunk Európának bátorságból, elszántságból és határozottságból, amikor Megvédtük határainkat, Megvédtük szuverenitásunkat, és biztonságunkat. Megvédtük kultúránkat is. virágzik a magyar nyelv, zene és irodalom a minket körülvévő idegen tengerben. rég nem látott virágzásnak indult a magyar film is, mely sorra nyeri a legrangosabb külföldi elismeréseket. És ne feledkezzünk el a sikerekről, melyet sportolóink, mint Hosszú Katinka aratnak szerte a világban.
Magyarország elég büszke és elég erős ahhoz, hogy a határon túli magyarságról is gondoskodni tudjon. Államunk polgáraivá tettük újra őket, hiszen hozzánk tartoznak, és számíthatnak ránk Kárpátaljatól a Felvidékig, Erdélytől a Vajdaságig.
Tudom vannak, akik ma is azt gondolják, hogy a nemzeti büszkeség káros dolog. Nem vezet jóra. Pedig a mi büszkeségünk nem kevélység. Nem hisszük, hogy különbek lennénk mindenkinél, de hisszük, hogy nem vagyunk kevesebbek senkinél.
Tisztelt ünneplő közönség!
Mindezt azért tartottam fontosnak elmondani, mert 48 hősei voltak azok, akik mindezt megálmodták, akik azért harcoltak, hogy hazánkban szabadon, bátran és büszkén élhessünk. Hogy Méltók vagyunk a szabadságra, méltók vagyunk az igazságra, a sikerre és a boldogságra. Ezért rójuk le tiszteletünket előttük ma, és így fogunk cselekedni a jövőben is.
Mert ők voltak, akik ki merték mondani az igazságot. Azt mondták, eddig és ne tovább.
Pedig tudták, hogy egy kicsinyes és bosszúálló hatalommal álltak szemben. A gőgös és arrogáns uralkodó lábbal tiport nemzeti hagyományainkon, meggyalázták történelmi hőseink emlékét, megtiltották a méltó megemlékezést nemzeti harcaink áldozataira. Idegen hóbortoknak hódoltak, idegen eszméket hirdettek, és idegen értékrendet próbáltak hazánkra erőltetni.
Persze akik lojálisak voltak az udvarhoz, lehetőséghez juthattak, de akik kimondták az igazságot, azokat megpróbálták a legaljasabb rágalmakkal lejáratni, eltávolítani az állásukból, elkobozni vagyonukat, vagy bebörtönözni őket. A Habsburgok úgy érezték, hogy a törvények fölött állnak, hogy a jog mindig őket igazolja, a törvények egyetlen szolgálata hogy az ő hatalmuk fennmaradhasson időtlen időkig. A korabeli sajtót rövid pórázon fogták, csak olyan hírek jelenhettek meg melyek az udvarnak és az uralkodónak zengtek dicshimnuszt. Ötödik Ferdinándot a leírások szerint az udvaroncok és az alattvalók a sajtóban “dér gütige” azaz a jóságos előnevvel illették, mivel bármilyen más jelző felségsértésnek minősült volna.
Kedves Barátaim!
Bátornak lenni annyit tesz, mint az akadályokkal, nehézségekkel, de kivált életfenyegető vészszel szembeállni. A bátorság nem a félelem hiányát jelenti, hanem a félelem legyőzését. Petőfi és társai tisztában voltak a várható következményekkel. Tudták milyen veszély fenyegeti őket.
Aki csak a győzelmet ismeri, annak könnyű bátornak lenni. A vereségek után újra lábra állni, és kiállni azért, amiben hiszünk, kimondani, hogy nincs alku, és nem hagyjuk annyiban, ahhoz igazi bátorság kell.
De nem mindenki ért ezzel egyet. Van, aki bölcsebbnek tartotta akkor is az alkalmazkodást. Aki úgy gondolta, jobban jár, ha az udvar kegyeit keresi, akik bejáratosak voltak az udvarhoz. Vannak, akik ezt ma is így látják. De nem tanultak semmit a történelemből.
Megújulást az alkalmazkodás sohasem hoz. Csak a cselekvés, az összefogás és az elszántság.
Számunkra a bátorság az a felismerés, hogy nem jön más, mi vagyunk azok, akiknek lépni kell kell. Sosem leszünk elegen, sosem lesz elég muníciónk. De ez csak arra ösztökél minket, hogy keményebben küzdjünk. Nem azért mert könnyű, vagy biztos a siker. Hanem azét, mert így van rendjén. Mert ezt tanultuk elődeinktől.
Emeljük hát magasra mi is a cselekvés zászlaját. Ma este Tele vagyunk várakozással, mert úgy érezzük, itt az idő, a tettek mezejére kell lépnünk. Tegyük félre ami elválaszt minket, és vegyük elő ami összeköt. Legyen bátorságunk, akaratunk és kitartásunk összefogni egy jobb jövő reményében.
Készüljetek. Éljen a szabadság! Éljen a haza!